magyardeutchenglish
IskolatörténetIskolánkrólAlapítványBeiskolázásSportDÖKEredményeinkKapcsolataink
E-napló, e-ellenőrző elérhetősége
Kréte e-ügyintézés
Határtalanul! program
Kalandozás a Természettudomány Birodalmában
2023. január 30.

A Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola szervezésében egy többfordulós csapatverseny részesei
voltunk. A megmérettetést egy „Család” megalakításával kellett kezdeni. Mi lettünk a Kvantum
family. Mentor, Gyermek, Mester és két Pártoló tag. Résztvevők: Terebessy Viktor, Baráth Ádám,
Garda Zsombor és Portik István a 7.b osztályból. Felkészítő tanáruk Takó Klári néni volt.
1. feladat: egy bemutatkozó fényképes logó készítése volt, ami remekül sikerült.
2. feladatban már madárlesen „jártunk”. A székesfehérvári iskola udvarán a madáretetőt
bekamerázták és volt két hetünk, hogy megfigyeljük a kis állatokat. A versenyzőkön kívül más
osztályok is segítettek a lakmározás rögzítésében.
3. feladatunk egy lépegető emberke készítése volt. A gyerekek nagyon élvezték a munkát. Vidáman,
lelkesen vettek részt a megvalósításban.
4. forduló már jelenléti volt. Szuper érdekes előadásokat hallhattunk a mikrobitről, a legorobotról, az
Ottórobotról. Az előadás közben egy tesztet kellett kitölteni.
A versenyen a gyerekek nagy élvezettel, sokat dolgozva, igényes feladatot leadva vettek részt. Tisztes
helytállásuk példaértékű.

Galéria:

Katt.-> ide